N. Melinda 2014

Itt az élménybeszámoló, és remélem, én vagyok az első 😀

 

  1. nap (szombat, megérkezés): a vonatunk a Nyugatiból indult kb. háromnegyed 3-kor. Nem tartott sokáig (jó társaság mellett!) az út. Átszálltunk a ránk várt buszra, amialatt szintén nem tűnt hosszúnak az út. Amint bőröndöstül végighallgattuk Ancsa néni szónoklatát, bevonoltunk a nevekkel ellátott szobába. Elfoglaltuk az ágyainkat. Percekkel később vacsorázni mentünk (rizseshús hmm, ischler nem annyira hmm, de akkor is hmm). Azután szabadfoglalkozás következett, majd zászló(póló)felvonás, és a szokásos táboros dal (ále-áledió.. ??). Végül elmentünk fürödni, fogat mosni, etc. Fárasztó napunk volt .

 

  1. nap (vasárnap): korábban, sokkal korábban felkeltem, mint vártam. Kb. fél 6-kor. De jó (…). Másodszor meg a jól ismert “Jó reggelt kívánok!”-ra keltem haha. Reggelitorna. Kis készülődés kaja előtt, aztán reggeli (kenőmájas, hmm). Kaja után a mi szobánk (12-es) tagjai, begyűltünk a társalgóba; kártyapartik, vakonvezetés, beszélgetés, idiótaságok (Negroval) . Hirtelen ebéd lett (gulyásleves és tejbegríz hmm). Csendespihi aka Siesta-time wa. Valahogy gyorsan eltelt az idő megint, és hirtelen vacsi lett (brassói hmm). Egy gyors szunyát beiktattam. Este disco volt, legvégül a szokásos takarodó.

 

  1. nap (hétfő): reggel a szokástalannál is korábban keltünk, egész pontosan 5-kor, hogy tudjunk fürödni menni. Aw nincs is jobb a reggeli fürdésnél. Visszaaludtunk 1 órácskára, aztán a jól ismert dallamok keltettek. Aztán a szokásos reggelitorna. Később reggeli (virsli kenyérrel, ‘coz why not?). Valamivel nagyon hamar eltelt az idő, és hirtelen ebéd lett (csontleves volt, rántotthús-krumpli-éssalátával hmm). A Siesta-time után kártyapartik voltak, majd elmentem telót tölteni (szombat óta először ye ye ✌). Laza beszélgetések, utána vacsiiii (milánói, ami Negro szerint húsos tészta szósszal lol). Kaja utáni emésztések. Karaoke. És természetesen takarodó.. Zzz.

 

  1. nap (kedd): reggelitornával kezdődött a nap, a kellemes ébresztés után. Nem sokkal később reggeliztünk (kenyér (mi más?) párizsival-paprikaparadicsom). Majd kidobósoztunk, ami a gokart-ozást követte. Ebéd (gulyásleves(nek mondott valami), ami nem az volt. meg diós tészta). Siesta-time (büfével, fagyiosztogatással). Vacsika (krumplifőzelék hmm). Kisebb unatkozások, ilyenek. “Ti és Mi” quiz-vetélkedő. Takarodó..

 

  1. nap (szerda): reggeli fürdés, hajmosással egybekötve aw. Éééés az eső miatt elmaradt a reggelitorna ye \o/. Reggeli (lángooooos aw ♥). Csoportfoglalkozás (még Negro-val). Ebéd (paradicsomleves meg fasírt-rizs-salival volt). Siesta-time, beszélgetések, alvások, dinnye evések. Vacsi (pizza, amiből ritka keveset adtaaaak éhezteeem). Számháborúzás. Takarodó (immár Zsoltival, és esti meséivel).

 

  1. nap (csütörtök): az előző nap befejezésének (vagy a mai nap elkezdésének) hála, de a nevelők úgy gondolták, szívatnak minket még jobban, ezééért felkeltettek hajnali 1-kor, és kivittek bátorságpróbázni a pusztába. ‘Cause why not?! Reggelitorna.. ja, nem. Nekünk nem kellett menni, mert voltunk este bátorságpróbázni (vagyis én nem, de a többiek igen) hahhhahahaahaha. Reggeli (kenyér szalámival hm). Állatkert. Ebéd (zöldségleves, rakott krumplival). Partizán. Vacsika (pöriiii <3). Szépségverseny. Takarodó (és senki se jött be jó éjt kívánni Zsolti pf).

 

  1. nap (péntek): reggelitorna (az utolsó haha nem is olyan nagy baj, mindegy). Reggeli (melegszendvics hmmm). Elvileg csak a lányok (nevelők közül is meg a táborozók közül is) kidobósoztak. Utána focimeccs. Ebéd (krumplileves túrógombóccal aww *-*). Alváááás. Vacsi (krumplipüré husival). Készülődés, majd fellépés a Ki mit tud?-ra (ami mellesleg rohadt jól sikerült, ahhoz képest..). Végül táborzárás, zászló(póló)levonás (ami nem is jött le a rúdról :D), gyertyázás/csillagszórózás. Aztán valamikor alvás Zzz.

 

  1. nap (szombat, hazautazás): a szokásos 7 óra helyett, kivételesen fél 8-kor keltettek minket. Ráadásul Ancsa néni . A reggeli torna elmaradt (mert amúgy se szokott lenni a hazautazás napján, csak előző este (pólólevonásnál) Ancsa néni beszívatott mindenkit, hogy akkor mégis lesz, de nem.. :DDd). Reggeli (bundáskenyér.. oh god, de jó volt. Főleg, hogy este már emésztette magát a gyomrom lol). Utána pakolászások (amik kimaradtak, pl. papucs, törölköző), takarítások a szobán meg ilyenek. Aztán elkezdték osztogatni az úti csomagokat. És innentől kezdve elkezdtünk unatkozni. Legalább 2 órán keresztül. Dél előtt pár perccel érkezett meg a busz. 13.48-kor meg már a vonatra szálltunk fel. Délután 3 után szálltunk le a Nyugatiba.

 

 

 

“Jövőre. Veletek. Ugyanitt!”

 

 

 

meliivoltam.

 

Leave a Comment

Az email címet nem tesszük közzé.